Váljak vagy mediáljak?
Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek. Igen, még azokban a kirakatba helyezett kapcsolatokban is, ahol folyton azt hirdetik, hogy „ennél jobb már nem is lehetne!”.
A nehézségek nyomot hagynak, módosítják két ember viszonyát. Azonban nem mindegy, hogy sérül vagy épül a kapcsolatuk egy-egy nehezebb időszak után. Vannak olyanok, akik megerősödve jönnek ki egy komolyabb konfliktusból is, de van olyan pár is, aki az első vita után „feladja” és már a válóperen/szakításon gondolkodik.
A különbség a két feldolgozási mód között a kommunikációban rejlik: ha a pár tud beszélni egymással a gondjaikról, az adott konfliktusról, az új keretet adhat a jövőjüknek és lehet ugyan, hogy elválnak útjaik, de teszik mindez dühös indulatok vagy évekig tartó küzdelem nélkül, valóban felnőttként viselkedve. Ha nem beszélnek egymással, akkor a konfliktus elmélyül és távolságot szül a két fél között és bizonyosan nehezebbé teszi a további életüket.
A mediáció során nem párkapcsolati tanácsadás történik, de segítséget kapnak a felek ahhoz, hogy tudjanak beszélni egymással, egymáshoz, önmagukról. Nagyon gyakran közös életük során először beszélnek úgy, hogy a másik fél tényleg meghallja azt, amit a párja már olyan sokszor elmondott neki.
Sok rácsodálkozást és sok felismerést volt szerencsém már megtapasztalni a mediációs ülések során és azt látom, hogy sok párnak szüksége van arra, hogy a problémájukat egy objektív harmadik személy előtt, azonos feltételek mellett beszéljék át.
Mediátorként segítek kommunikálni, segítek abban, hogy a veszekedés beszélgetéssé szelídüljön és maguk mögött hagyhassák konfliktusukat.
dr. Bertháné dr. Szlatinai Zsuzsanna – mediátor